Malcolm Turnbull ausztrál liberális miniszterelnök két hivatali éve Donald Trump idejére esett. Nehéz volt az ellentmondást nem tűrő elnökkel együttműködnie, de talált rá módszert. Ez pedig a szívós ellenállás Trump erőszakosságával szemben.
Szereti és el is várja a hízelgést, de ez nem életbiztosítás a legbuzgóbb talpnyalóknak sem. Az erőt viszont tiszteli.
HIRDETÉS
A Foregin Policy nevű tekintélyes amerikai külpolitikai szaklapban Turnbull azt a nagyon is valószerű lehetőséget veszi sorra, hogy Trump ismét beköltözik a Fehér Házba.
Ha ez megtörténik, akkor minden eddiginél jobban meg lesz győződve saját kivételes zsenialitásáról, de még baljóslatúbb, hogy eltökélt szándéka lesz helyrehozni azt, ami szerinte első ciklusának legnagyobb mulasztása volt, azaz hogy engedte saját tanácsadóit és washingtoni bürokráciát (a 'Mocsár') akadályozni a döntéseiben - feltételezi Turnbull.
Trump már megválasztása előtt, majd elnökként is rendre panaszolta, hogy a Washingtonban uralkodó "Mocsár" sok nagyszerű tervét gáncsolja el vagy csonkítja meg. Szerinte egyáltalán nem a saját hibái, hanem a politikai lápvidék okozta a bukását, mert a sokféle korlát meggátolta őt valódi képességeinek bemutatásában.
2018-ban például több tweetben is elmondta, hogy fel sem tudja fogni, hogy a saját igazságügyi minisztere (Jeff Sessions) vizsgálatot engedélyezhet ellene a kampány orosz befolyásolásáról. Ekkor fogadta meg ismét a Mocsár felszárítását, és ezt később többször is megismételte.
Lefordítva mindez azt jelenti, hogy Trumpot erősen zavarta a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszere, a sajtó szabadságáról már nem is beszélve. Több elemzés szerint nem is érti igazán a hatalom megosztásának elvét, mert az Egyesült Államokat egy üzleti vállalkozásnak tekinti, amelynek élére őt állították a részvényesek (a nép), ezért vezérigazgatóként akar szerepelni, és lehetőleg egyedül dönteni mindenben.
A felszárítás nem sikerült, és ha győz, akkor Trump újra szembekerül a Mocsárral
Az induló Trump-kormány egyetlen kulcsfigurája sem élte túl az elnöki mandátumot, beleértve a külügy- és igazságügyi minisztert, a védelmi minisztert, a nemzetbiztonsági főtanácsadót, az FBI igazgatóját, a hírszerzési közösség vezetőjét vagy az elnöki sajtóstábot.
Az ő leváltásuk indoka legtöbbször a gyávaság, az árulás vagy egyszerűen csak a megkövetelt lojalitás hiánya volt. Turnbull szerint az elnök arra törekedett, hogy olyan emberekkel vegye körül magát, akik azt mondják neki, amit eleve hallani akar tőlük. Amikor ezt abbahagyják, akkor gyorsan csomagolni küldik őket. Ha Trump visszatér az Ovális Irodába, valószínűleg még erősebb lesz az ösztöne, hogy leverje a kritikusokat, és a végrehajtó hatalmat a bólogatók seregével töltse fel.
A kritikusokat politikai ellenfélnek fogja tekinteni, ha pedig republikánusok, akkor egyenesen árulónak. Ez nem is lenne teljesen új, mert a Capitolium után ellen forduló republikánusokat - élükön saját alelnökével és a szenátusi vezetővel -, egyszerűen RINO-nak nevezi, vagyis csak nevükben republikánusoknak, azaz belső ellenségnek.
Trump ismét legyőzhetetlennek fogja érezni magát, és eleve nem vesz maga mellé senkit, akiről feltételezi, hogy óvatosságra fogja inteni, vagy esetleg az útját állná, mondja Turnbull.
Egyáltalán nem meglepő, hogy az elnökége után ellene indított a büntető pereket is a Mocsár bosszújának tekinti, amit jogi pörölyként forgatnak ellene, nehogy visszatérhessen a hatalom csúcsára. 2024 bírósági meghurcoltatásait meg fogja torolni, bár erre kevés eszköze van.
Semmire nem garancia a hízelgés
Az ausztrál politikus szerint ezért más országok vezetőinek, különösen a szövetségeseknek is felelősségük van abban, hogy nyers őszinteséggel beszéljenek az elnökkel. Miniszterelnökként Turnbull saját tapasztalata az volt, hogy Trump általában nem szereti a bírálatot, a szembeszegülést vagy az erőt a partnerei részéről, de miután a dühe lelohad, tiszteli őket ezért.
Miután Trump 2017-ben hivatalba lépett, a világ vezetői két helytelen feltételezés alapján közelítettek hozzá. Az egyik az volt, hogy elfelejtik Trump vad kampányretorikáját, és új lapot nyitnak neki. Sokan bíztak abban, hogy a hivatal és annak felelőssége korlátozni fogja őt. 2016 novemberében, amikor Trumpot már megválasztották, de "béna kacsaként" még Barack Obama volt az elnök, a világ számos nagy gazdaságának vezetői találkoztak a perui Limában, az ázsiai-csendes-óceáni gazdasági együttműködés csúcstalálkozóján (APEC).
Turnbull úgy emlékszik, hogy a konferenciát beárnyékolta Trump győzelme, de a többség enyhe optimizmussal várta az érkezését. Egyesek szerint nem is olyan nagy baj, ha egy üzletember került a Fehér Házba, aki érti a gazdaság és a kölcsönös előnyök nyelvét, mások pedig erőteljesebb "elnöki" magatartást vártak.
Hszi Csin-ping kínai elnök például azt mondta, hogy nyugodt az új amerikai elnökkel kapcsolatban, mert szerinte Trump kampányretorikája nem befolyásolja, hogyan fog majd kormányozni. (Ebben később erősen csalódnia kellett.)
Általános volt a nézet, hogy az alkotmányos intézmények Trumpot a konvencionális politika keretei közé fogják kényszeríteni, és színes kampányát a napi rendes üzletmenet követi. Azonban a hivatalba lépő Trump még a választás időszakánál is vadabb és kaotikusabb volt.
Turnbull szerint a négy rendkívüli év azzal zárult, hogy egy bűncsoportot bátorított, hogy rohamozza meg az Egyesült Államok törvényhozását azzal a pimasz kísérlettel, hogy meggátolja a hatalom alkotmányos átruházását az új elnökre. Félrevezetés lenne azt feltételezni, hogy a második Trump-adminisztráció kevésbé lesz riasztó, mint amilyen az első volt.
A világ vezetőinek másik félreértése az volt, hogy Trumppal a helyes út az, amit Benjamin Disraeli 19. századi brit miniszterelnök tanácsolt a királyi hatalommal szemben: használják a hízelgés eszközét, és ezzel simítsák a konfliktusokat. De pontosan ez a rossz módja annak, hogy Trumppal vagy bármely más zaklatóval bánni kell, mondja Turnbull, mert az egyetlen mód a velük való szembeszegülés.
Kétségtelen, hogy a dac erős kockázatokat rejt magában. Szinte minden világvezető abban reménykedik, hogy erős, de legalábbis szívélyes kapcsolata lesz az Egyesült Államokkal. És tudják, hogy ha összevesznek az amerikai elnökkel, akkor nincs garancia arra, hogy saját embereik vagy a nemzeti sajtószervek az oldalukra álljanak.
HIRDETÉS
Ez különösen igaz azokra az országokra, ahol a jobboldali média általában támogatja Trumpot és politikai stílusát.
Egy konkrét példa arra, hogy lehet Trump nyomulását fékezni
Több más eset mellett a volt ausztrál miniszterelnök a migrációs vitát emeli ki leginkább. Ennek előzménye az, hogy Ausztrália még Obamával kötötte meg azt az egyezséget, hogy az Ausztráliába illegálisan érkező migránsokat az Egyesült Államok átveszi.
Azokról a menekültekről van szó, akik hajóval próbáltak szabálytalanul bejutni Ausztráliába, de a canberrai kormány visszaküldte őket Pápua Új-Guineába – idézi fel Turnbull.
Ausztrália az évek során megtanulta, hogy az embercsempészet megállításának egyetlen módja annak megakadályozása, hogy senki, aki illegálisan érkezett hajóval, ne telepedhessen le az országban. Ezt a politikát szigorúan alkalmazták John Howard liberális miniszterelnök idején (1996 és 2007), de munkáspárti utódjai enyhítették, aminek eredménye az embercsempészet drámai növekedése lett.
Az ütközés és kiegyezés Trumppal
Turnbull Trump megválasztásának percétől félt attól, hogy az új elnök fel fogja rúgni az egyezményt. Néhány nappal a vele tervezett első telefonbeszélgetés előtt érkeztek is erős jelzések Washingtonból, mégpedig egyenesen Mike Pence alelnöktől, hogy Turnbull semmilyen körülmények között ne vesse fel a kérdést, mert az elnök a megállapodás felmondását tervezi.
HIRDETÉS
Turnbull azonban vette a bátorságot, és szóba hozta az ügyet. A hívás során elmondta Trumpnak, hogy Ausztrália elvárja, hogy az Egyesült Államok ragaszkodjon adott és írott szavához. Trump nagyon rosszul fogadta a témát, és azon dühöngött, hogy a menekült-egyezmény szörnyű volt, ami politikailag meg fogja őt ölni, és Obama bolond volt, hogy megtette.
„Elrettentő volt, hogy az Egyesült Államok elnöke kiabált velem, de nem tágítottam” –emlékszik vissza Turnbull. A hívás végére Trump vonakodva beleegyezett, hogy visszalép az egyezmény felmondásától, de megjegyezte, hogy aznap ez volt a legkínosabb beszélgetése. Még a Putyinnal folytatott hívás is kellemesebb volt, mondta, keserűen viccesen.
Canberrai kormánykörökben óriási volt az aggodalom, hogy Trump tényleg tiszteletben tartja-e a megállapodást? Mint kiderült, megtette. A vita hátrányosan befolyásolja majd az amerikai kapcsolatot? Trump nem fog haragot tartani?
Az derült ki, hogy nem.
2017 májusában a Trump-Turnbull házaspár egy nyugdíjazott anyahajó, a USS Intrepid fedélzetén találkozott, kifejezetten baráti és tréfálkozó hangulatban. Bár Trump egy mondat erejéig még panaszkodott kicsit, amiért belement a megállapodásba, de azt mondta Melania Trumpnak, hogy „azért kemény tárgyaló voltam”.
HIRDETÉS
Turnbull összegzése az, hogy a határozott kiállás, a vita és az ellentmondás vállalása nem csak politikai sikert hozott, de kivívta Trump tiszteletét is. Ez kulcskérdés a vele fenntartott kapcsolatokban. Ennek birtokában tudta a miniszterelnök később megvédeni az ausztrál acélexportot az USA felé, amit Trump kvóták és védővámok közé akart kényszeríteni, és sikeres volt több más ügyben is, miközben a japánok és a kínaiak nem.
Trump Fehér Házában ő az egyetlen döntéshozó. Trump nem dolgozott a diplomaták és a külügyminiszterek előre megírt forgatókönyveiből, hanem az adott pillanat embere volt, mint egy üzletkötő. Turnbull szerint mindig ezekre a pillanatokra kell felkészülni vele szemben, és ezeket kell megragadni. Az előzetes nagy stratégiák nem sokat érnek.
Trump nem fenevad, hanem üzletember
Turnbull szerint hamis kép Trumpot egysíkú irracionális szörnyetegként ábrázolni. Sokan elfelejtik, hogy tud intelligensen tranzakciós lenni - ha az érdekében áll. Eleinte megpróbál mindenkit a saját akarata szerint hajlítani, de ha nem megy, akkor nyitott az alkura. Ehhez viszont előbb meg kell őt győzni, hogy a javaslatuk miért jó üzlet neki is.
Az Egyesült Államok szövetséges vezetői azon kevesek közé tartoznak, akiknek van lehetőségük őszintén beszélni Trumppal. Kiabálhat velük, megszégyenítheti őket, akár fenyegetőzhet is, de nem baj, mert nem létezhet nélkülük. Ezeknek a vezetőknek a jelleme, bátorsága és őszintesége lehet a legfontosabb segítség, amit Trump második korszakában nyújthatnak az Egyesült Államoknak, és ezzel a világnak, fejezi be Malcolm Turnbull.
